Csíkfalva

Vendégségben Demény Péterrel

Április 18-án a csíkfalvi iskola vendége volt Demény Péter író, költő, műfordító, szerkesztő, egyetemi tanár, és felesége, Eperjesi Noémi rajztanár, képzőművész. Befogadó közönséggel találkoztak, hiszen több nyárádmenti iskolából érkeztek ide olyan diákok, akik magyar nyelvi tantárgyversenyeken jeleskedtek. Demény Péter a Tamara és a vidámság mellénye című verseskötetét mutatta be, ezt követően Eperjesi Noémi irányításával a gyerekek rajzos tevékenység keretében a versillusztrációval ismerkedhettek, miközben a magyar szakos tanárok az íróval beszélgettek.