Erdőszentgyörgy

Településtörténet

Erdőszentgyörgy Maros megye legkisebb lélekszámú és egyik legfiatalabb városa, a Kis-Küküllő fokozatosan kiszélesedő völgyében fekszik a Marosvásárhely – Szováta országút mentén. A várost átszeli a múlt század legelején épült Balázsfalva – Parajd vasútvonal. Közigazgatási alárendeltségébe tartozik Bözöd és az elárasztott Bözödújfalu, valamint két kis tanya: Lóc és Borzond.

A település nevének eredete és a helység története a 19. század második feléig

A település – bronzkori és vaskori leletek bizonyítják – a legrégibb időktől lakott volt. A római korban itt vezetett el a só útja Dácia belsejébe. A korai lakhelyek nem az áradásoknak kitett Küküllő partján, hanem a magasabb teraszokon, domboldalakon álltak. A népvándorlás korának kevés nyoma maradt, de a honfoglalás és a székelyek betelepülése óta folyamatosan lakott terület volt . Az egykori település a 11-13. századok között jöhetett létre, bár első írásos említése csak 1333-ból való. Akkor saját temploma és papja volt. (Péter nevű pap 10 dénár pápai dézsmát fizetett.) Az akkori Szentgyörgy (latinul Sancte Georgio) nevet a templom védőszentjéről kapta. A későbbiekben említett Erdőszentgyörgy név eredetéről megoszlanak a vélemények. Az Erdő (Erdeu) előtagot kaphatta az azonos nevű családról, vagy a környéken levő erdőkről.

A koraközépkortól székelyek lakták a települést. Közigazgatási szempontból a Magyar Királysághoz tartozó vajdaság korában (1541-ig), illetve az önálló Erdélyi Fejedelemség idején (1541-1690) is a vármegyék és székely székek között átmenetet képező, a Szászföld felé is nyitott Marosszék közepes nagyságú települése volt. Később, egész a 19. század utolsó harmadáig szintén Marosszékhez tartozott, majd 1876-tól Maros-Torda vármegyéhez.

Az idők során a pusztuló helyi lakosság pótlására a helyi birtokosok telepeseket fogadtak be. Voltak köztük magyarországiak, de a 16-17. századtól ismert adatok szerint, egyre több román és cigány telepedett le. (Részletes etnikai és felekezeti adatok a mellékelt táblázatokban.) Mivel a település határának nagyobb része – fejedelmi adományként – nagybirtokos kézre került, a lakosság többsége függőségben élő jobbágy és zsellér volt. A fejedelemség korában tartott összeírások szerint nagyon kevés szabad ember élt akkor itt. Az előkelők körében a Kornis család mellett megjelent Erdőszentgyörgy legismertebb családja, a Rhédey is, amely a 17. században jutott a helyi birtokhoz. A 18. században az ismert Teleki és Zeyk családok is rendelkeztek itt birtokkal és jobbággyal.

A helyi lakosság, Marosszék többi településének lakóihoz hasonlóan, kivette részét a középkori és újkori eseményekből (török- és tatárdúlás, kurucok és labancok harcai, az 1848-as események) is.

A település legrégebbi épülete a gótikus stílusban épült mai református (hajdan katolikus) templom. Szintén régi és értékes épület a Rhédey kastély és a Zeyk család udvarháza. (Ez utóbbi jóval kisebb és kevésbé szembetűnő épület.)

A 19. század vége és a 20. század

Erdőszentgyörgy gazdasági fejlődésében a 19. század második felében és a 20. század elején következett be változás. A korábban mezőgazdasági jellegű településen megjelentek az első ipari létesítmények: ecetgyár, szeszfőzde, fakitermelő részleg. A gazdasági fellendülésben szerepet játszott a vásáros helyet megillető, szerdánkénti hetivásár és az évenkénti országos vásár is. De óriási szerepe volt a fejlődésben az itt megtelepedő Schuller családnak, az említett vasútvonalnak, illetve a folyamatosan növekedő zsidó közösségnek.

Az első világháborúból a helyi lakosság is kivette részét. Az impériumváltással Romániához kerültek.

A két világháború között is volt némi gazdasági fejlődés, nőtt az iparban (főleg a fa- és földgáz-kitermelében) és kereskedelemben foglalkoztatottak száma. Mindezek ellenére a lakosság több mint kétharmada a mezőgazdaságból élt.

A második világháború után az új idők jelei (földosztás, államosítás, kuláklisták, társas gazdálkodás, kollektív és állami gazdaság szervezése) itt is megmutatkoztak. Az 1950-es években (a Magyar Autonóm Tartomány idején) rajoni székhely lett a település. Ezekben az években hozták létre a további fejlődést biztosító, főbb gazdasági és művelődési-egészségügyi létesítményeket: állami malom, kőolajipari termékek lerakata a vasútállomás mellett (1948), fogyasztási szövetkezet (1949), Gyümölcs- és Zöldségfeldolgozó Vállalat („Zöldség-telep” – 1951), Küküllő Kisipari és Termelő Szövetkezet („Május 1” – 1955). Ez utóbbi fénykorában sok embernek adott munkát és exportra gyártott bútorokat. Ugyancsak az ötvenes évek elején épült a Művelődési Otthon, amelyben mozi- és színház-terem, könyvtár , próba- és kiállító terem / klub, vezetékes rádióadást biztosító központ szolgálta a művelődést, a szórakozást és az akkori propagandát.

Az egészségügyi ellátás jelentős fejlesztése is az ötvenes években történt. A korábbi, magánrendelő államosításával kezdődött az állami egészségügyi ellátás kiépítése, amely előbb körorvosi rendelővel, majd fokozatosan helyi kórházzal, szülészettel, mentőállomással, fogorvosi rendelővel és gyógyszer-tárral bővült.

Mivel a rajon idejében (1951-1960) a kihelyezett tisztviselők, hivatalnokok, milicisták (rendőrök), tanárok, orvosok, mérnökök számára nem volt elegendő lakás, kezdetben lakásokat, szobákat államosítottak. Később kétszintes társasházakat, majd a településrendezéssel egybekötve, többemeletes tömbházakat építettek. Így az addig falusias külsejű település városiasabb kinézetűvé vált.

1989 után

Az 1989-es romániai rendszerváltás a helységben és környékén békésen zajlott le. Azóta a honi demokrácia (többpártrendszer) és piacgazdaság kialakulása, a földmagántulajdon helyreállítása éreztette hatását. Számos üzlet és egyéb gazdasági vállalkozás indult, amelyek részben a korábbi nagyobb vállalatok helyét vették át, majd újabbak jöttek létre, az új idők igényeinek megfelelően.

A nagyközség 2003-ban kapott városi rangot. Az új besorolás egyfajta megkésett elégtételként szolgálhat a helyi lakosságnak és vonzóbbá teheti a települést a környék lakossága vagy a külföldi befektetők előtt.

A város máig legismertebb két szülötte Rhédey Claudia/Klaudia (1812-1841), az angol királyi családba beházasodott erdélyi arisztokrata és Bodor Péter (1788-1849), a jeles, székely ezermester, feltaláló.

Erdőszentgyörgy város lakossága nemzetiség/anyanyelv szerint 2011-ben (Erdőszentgyörgy, Bözöd, Bözödújfalu, Lóc és Borzond teljes lakosságával együtt):

  • Összlakosság: 5166
  • Román: 903
  • Magyar: 3808
  • Cigány/Roma: 238
  • Egyéb: 3
  • Nem nyilatkozott: 214

Erdőszentgyörgy város lakossága felekezeti/vallási hovatartozás szerint 2011-ben:

  • Összesen: 5166
  • Ortodox: 891
  • Görög katolikus: –
  • Római katolikus: 891
  • Református: 2735
  • Baptista: 72
  • Pünkösdista: 117
  • Adventista: 1
  • Egyéb összesen*: 686
  • Vallás nélküli: 24
  • Nem nyilatkozott: 96

(*Mivel az unitárius kisvallásnak számít, adatai nincsenek részletezve. Vélhetően az egyéb vallásúak közül több mint 400 unitárius lehet.)

*Az 1850-2002 közötti adatok Varga E. Árpád “ERDÉLY ETNIKAI ÉS FELEKEZETI STATISZTIKÁJA – Népszámlálási adatok 1850-2002” között című munkájából származnak.