Erdőszentgyörgy

A Rhédey kastély őrei

A Rhédey kastély őrei néven megalakult diákcsapat egy versenyfelhívás eredményeként jött létre. Az erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceum 11. osztályos tanulói alkotják, akik úgy döntöttek, hogy az Örökségünk Őrei vetélkedő keretén belül, kis városuk műemlék épületét, a Rhédey kastélyt fogadják örökbe. Céljuk: a kastély és a Rhédey család történetét ismertetni és eljuttatni minél több emberhez, így népszerűsítve nemcsak a nevezetes épületet, hanem a települést is.

„Szerte Erdélyben, de különösen a szórványvidékeken életbevágóan fontos az értékmegőrzés, ennek tudatában indította útjára a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben, a Szórvány Cselekvési Terv részét képező, elsősorban diákokat, iskolákat megcélzó Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! programot. A kezdeményezés célja a szórványban és interetnikus környezetben élő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása, épített örökségünk védelme, ápolása által”- olvashatjuk a versenykiíró, Örökség Őrei Facebook oldalán. Az első alkalommal 2012-ben meghirdetett versenykiírásra több száz középiskolás jelentkezett. Az örökség megőrzésen túl, egy brüsszeli kirándulás lehetősége is motiválja a benevezőket.

A verseny feltételeinek eleget téve, a Rhédey kastély őrei 15 tagból áll, az ő munkájukat segíti két vezetőtanár: Beke Tünde, földrajz illetve Hegyi László, történelem szakos tanárok.

„A versenyben való részvétel sok fejlődési lehetőséget rejt magában: jó a résztvevő diákoknak, jó az iskolának, jó a közösségnek és jó nekünk, vezető tanároknak. A csapat tagjai megismerkedhetnek egy jóval aktívabb tanulási stílussal, mint az iskolában, hiszen hosszabb időn keresztül, kutatásaik alapján, elmélyülhetnek egy honismereti anyagban, ugyanakkor a feladatok leosztásával megtapasztalhatják, mit jelent a felelősségvállalás egy közösségen belül. Ezen kívül, azért találom fontosnak a jelenlétünket ebben a versenyben, mert a vetélkedő szabad utat biztosít a diákok elképzeléseinek a kibontakozásában, az általuk teremtett világban próbálgathatják szárnyaikat, tanulva sikereikből és bugdácsolásaikból egyaránt. A Szent György Technológiai Líceumnak, mint intézménynek azért fontos, hogy jelen vagyunk ebben a vetélkedőben, mert, ezáltal megmutathatjuk az iskolánkat egy kicsit a világnak: bár kisvárosi iskola vagyunk, itt vagyunk, diákjaink képesek, kreatívak, aktívak, okosak. Ez akár egy figyelemfelhívás is az iskolánkra: ne menjetek el régiónkban lévő diákok olyan messzire, a városban tanulni! Maradjatok! Fejlődni itt is lehet: vannak erre társak, vannak ehhez az úthoz támogató tanárok, van hozzá egy iskola. A közösség a közzétett anyagainkon keresztül többet megtudhat Erdőszentgyörgy történelméről, épített múltjáról, ezzel tudjuk mi megerősíteni összetartozásunkat, ugyanakkor a múltjáról ismeretekkel rendelkező tudatosabb közösség az idelátogatók figyelmét is jobban fel tudja hívni értékeinkre, ezáltal hozzásegítve a hosszabb, és minőségibb időtöltést a városban. Hogy tanárként miért jó számomra a csapat része lenni? 3 szóban foglalnám össze: újdonság, elköteleződés és kapcsolat. Újdonság, mert földrajz szakos tanárként egy honismereti témához nyúlok és ezáltal magam is fejlődök, elköteleződés a diákok fejlődése mellett és a magyarság értékeinek őrzése iránt,de ugyanakkor, ez nap, mint nap szép a csapaton belüli emberközeli kapcsolatainkon keresztül, hiszen, ha ez utóbbi, az emberek közötti kapocs hiányzik, minden előbbi értékét veszti. Együtt minden lehetséges”- mesél a verseny hasznosságáról Beke Tünde földrajzszakos tanár.

„A Rhédey- kastélyt fogjuk bemutatni nektek. Erdőszentgyörgy szép és nevezetes épülete, a Rhédey család kastélya, a város központjában, a református templommal szemben található. Az épület az 1807-1809-es évek alatt végzett átépítési munkálatok folyamán nyerte el a mai formáját. Mivel a csapat nagy része erdőszentgyörgyi, sok információt tudunk a kastélyról. Úgy gondoltuk, hogy kevés ember ismeri a műemlék történetét, sőt, sokan nem is tudnak ennek a mutatós kis kastélynak a létezéséről. Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen műemlék található településünkön. A vetélkedő lehetőséget teremt, hogy olyan apró részletek is napfényre kerülhessenek, amelyek eddig ismeretlenek voltak számunkra is”- mutatkozik be az erdőszentgyörgyi csapat, az erre a célra létrehozott közösségi oldalán. Emellett fontosnak érzik a kastély életét bemutatni, felhívva a nagyközönség figyelmét például arra a kevesek által ismert tényre, hogy az itt született Rhédey Claudia, aki II. Erzsébet angol királynő ükanyja volt. Szeretnék, ha Claudia grófnő személyisége is szélesebb körben ismertté válna a vetélkedő eredményeként.

A csapat napi szinten Tudta-e? bejegyzéseket tesz közzé oldalán, fényképekkel, videókkal bemutatva tevékenységüket és az örökbe fogadott kastélyt, de emellett blogot is vezetnek. A verseny novemberben kezdődött és márciusban ér véget. Ez idő alatt, minél gyakrabban kell népszerűsíteni tevékenységüket, törekedve arra, hogy hírük minél messzebb és minél több emberhez eljusson. Ez a népszerűsítő akció nemcsak a turistákat célozza meg. A látogatók idecsalogatása mellett, nagyon fontos, hogy a helybéliekhez is közelebb vigyék a településükön álló kastélyt. A sikeres verseny-lebonyolítás érdekében a csapat képviselői felkeresték Csibi Attila Zoltánt, Erdőszentgyörgy polgármesterét, a történelmi egyházak lelkészeit, de a kastély idegenvezetőjét, és a helyi televízió szerkesztőségét is bevonták kezdeményezésükbe. Csibi Attila Zoltán polgármester elmondta, „dicséretes, hogy vannak ilyen és ehhez hasonló versenyek, hisz, hogyan lehetne egyszerűbben, jobban megismertetni kultúránkat és történelmünket diákjainkkal, mint hogy azok részesévé tesszük őket azáltal, hogy „gondoskodniuk” kell arról hónapok keresztül. Amikor a Rhédey kastély őrei megkerestek, biztosítottam őket támogatásomból, és ígéretet tettem, hogy az önkormányzat segíti őket, amiben csak tudja. Jó érzéssel tölt el, hogy ilyen lelkesnek látom tanulóinkat épített örökségünk népszerűsítésében”- fogalmazott a városvezető.

A Rhédey kastély őrei a település eseményein is nagy lelkesedéssel vesznek részt, itt is propagálási tevékenységüket, nemcsak interneten és médián keresztül próbálják elérni célközönségüket. Ott voltak az iskola karácsonyi vásárán is, ahol bárkinek lehetősége volt jobban megismerni a diákok munkáját. Ezenkívül, tíz naponta, beszámolót, havonta pedig hírlevelet is kell írniuk, amelyben bemutatják munkájukat.

A mindennapi tevékenységek mellett, más csapatokkal is tartják a kapcsolatot. Szerdán (január 10-én) például a Színfolt csapatot (Koncz József újjászületése címszó alatt tevékenykednek) látták vendégül az erdőszentgyörgyiek, ahol a tapasztalatcserén kívül a Rhédey kastélyban is körbevezették őket. A Rhédey kastély őrei tervei között szerepel egy korhű színdarab betanulása és előadása, illetve egy farsangi bál megszervezése is, mivel Claudia is farsangi bálon ismerkedett meg Württemberg Sándorral.

A csapat továbbra is várja a Rhédey kastély örei Facebook oldalán bárki hozzászólását, illetve ugyanitt konstruktív meglátásokat is tehet munkájukkal kapcsolatosan.

Erdőszentgyörgy,
2018. január 12.