Csíkfalva

KEZDŐLAP

Isten hozta Csíkfalva község hivatalos honlapján!

Reméljük, jól érzi magát a virtuális sétán, és megtalálja a keresett információt. Amennyiben segítségre van szüksége, kérjük, forduljon bizalommal munkatársainkhoz.

Üdvözlettel,
Balogh István,
polgármester

Hírek

Benépesültek az iskolák

Ma kezdetét vette az új tanév, községünk iskolái is megnyitották kapuikat. Örülünk, hogy Vadad kivételével mindenhol új vagy tavaly felújított iskolaépületekbe térhettek be a diákok, és Búzaházán is visszatérhettek a gyerekek a most már teljesen felújított, kibővített intézménybe. Itt még kisebb munkálatokat kell elvégeznünk a napokban, hogy szép és biztonságos… Tovább »

Nyomot hagyó évek zárultak

Pénteken elballagott egy újabb évfolyam a községi általános iskolából. Ismét szólt a csengőszó. Ismét kivonult az épületből egy évfolyam. Ismét eltelt egy tanév. Pedig szerkezetében és formájában is más, új volt, de – ahogy a köszöntő beszédében Kiss Sándor Lóránt lelkész fogalmazott – sikerült elvetni a magokat, azok pedig Istennek… Tovább »

Méltósággal ünnepeltünk

A hős elődöknek kijáró tisztelettel, csendben, de méltósággal ünnepelve emlékeztünk március 15-én a 175 évvel ezelőtt kirobbant magyar forradalom és szabadságharc eseményeire. Jobbágyfalván a kultúrotthon udvarán álló ökuménikus oltárnál, Szentmártonban és Csíkfalván az emlékműveknél, Vadadban az unitárius templom udvarán – minden helyszínen a diákság hosszabb-rövidebb hazafias műsorral tisztelgett, Jobbágyfalván Csüdör… Tovább »

Új köztisztasági szolgáltató érkezett

A Maros megyei integrált hulladákgazdálkodási rendszer keretében ettől a héttől községünkben is új köztisztasági szolgáltató (a Brantner Veres cég) kezdte el a hulladék begyűjtését és elszállítását. A szolgáltató a múlt héten leszállította azokat a kukákat, amelyek kiosztásra kerülnek a községben, a hivatal munkatársai a napokban ki is szállítják és személyazonossági… Tovább »

Tűzoltók ünnepe Csíkfalván

Két éves szünet után július 9-én a megye legnagyobb önkéntes tűzoltó ünnepét szervezték meg Csíkfalván: a házigazda csapat újjáalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelte, de itt tartotta meg az idei közgyűlését és összevont gyakorlatát az Erdélyi Önkéntes Tűzoltók Szövetsége (ÖETSZ) is. Tovább »